Két dudás Mihály egy csárdábanBorbély és Dresch Mihály a hazai dzsessz muzsika legkiválóbb fúvósaiként közös lemezt készítettek Te+Te címmel. A Debreceni Egyetemi Jazzklub szaxofonos sorozatának eddigi leglátogatottabb koncertjén élőben hallhattuk a lemezen is megjelent anyagot. Bár két kiváló karizmatikus muzsikus együttműködéséről van szó a hangverseny leginkább a Dresch Quartet korai időszakát idézte, amikor szintén két nagyszerű fúvóssal dolgoztak, csak akkor még Grencsó Istvánnal. A közös muzsikálás alapja a barátság mellett minden bizonnyal a közös zenei nyelv lehetett ezúttal is. Mindketten játszanak ugyanis a jazz mellett autentikus népzenét. Borbély a Vujicsics együttesben és újabban a Bokros együttesben, Dresch pedig alkalmanként a Csík zenekarral. A kötetlen zenélés híveiként akár szólóban is bármikor képesek ezen műfajok közötti szabad átjárásra. Saját dzsessz együtteseik is sikeresek, de így együtt különösen unikum értékű produkciót jelentenek. A debreceni bemutatkozás a Kölcsey Központban volt, teltházzal. Különösebb bevezető nélkül kezdtek a Levelek című Borbély-kompozícióba, mely megadta a formát a többi darabhoz: az alaptémát közösen vezették fel, hogy aztán a ritmus szekció kíséretében váltva szólózzon a két tenorszaxofon – bár Dresch már az első darabban szopránozott is –, s zárásként visszatérés az alaptémára. Ezután Dresch furulyával indította Öreges című szerzeményét, ami bizonnyal nem saját állapotára, hanem azokra az öreg muzsikusokra utalt, melyektől a népzenét tanulhatta. Érdekes kezdemény a legendás Syriusból ismert Ráduly Mihály kompozíció, a Triptych átirata. Az Erdély blues-zal elszakított országrészünk előtt tisztelgett Borbély szerzeménye. A Medvetánc a Borbély Műhely nagysikerű albumáról a balkáni zenei hatásokkal, tilinkóval az est egyik leghangulatosabb darabja volt. Dresch legalább két évtizedes kompozíciója, a Hazafelé ezután pedig az egyik legszebb szerzeménye volt az estének. A tenor- és szoprán szaxofonon, tilinkón kívül Borbély tárogatón is játszott, ami a dzsessz muzsikában igencsak egyedi szólóhangszer. Dresch a színpad hátsó felén sétálgatott kollégája szólói közben, s ha rákerült a sor inkább a szopránon brillírozott, mint a tenorszaxofonon. Borbély leülve, vagy széke mellől figyelte társa szólóit, de igen gyakran kapott szóló szerepet a fiatal bőgős Horváth Balázs is. A két kísérőzenész együttműködése és a kompozíciók, feldolgozások nagy része kétségtelenül Borbély Mihályhoz kötődik ebben a projektben, bár a „húzónév” minden bizonnyal Dresch Mihályé. Együttműködésük előadói tekintetben azonban mindvégig kiegyenlített, egymást erősítő volt, hisz ahogy a bevezetőben is említettük egy zenei nyelvet beszélnek. A ráadásban szvinges alappal a dzsessz klasszikus korszakait idéző szólókkal búcsúztak a közönségtől. Az est folytatásaként két hét múlva ugyanitt a hasonló stílusú, szintén legendának számító Dél-alföldi Szaxofonegyüttes lép fel. Héty Péter |
||||
|