Dresch Quartet - Zeng a Lélek Zseniális jazz folk egyveleg magyar kézből, magyar szájból. Dresch Mihály Johnny Griffin kvartettjének hatására kezdett el szaxofonon játszani, és 1979-ben már legyalulta az egész jazzkonzit. A Dresch Quartet tagjai az 1993-as Zeng a lélek című kiadvány elkészülése körül sokat cserélődtek. Ezen az albumon a híres Lajkó Félix hegedül, Benkő Róbert játszik nagybőgőn, Geröly Tamás ül a dobok mögött és Dresch Dudás Mihály a szoprán- és tenorszaxofon mellett basszusklarinéton és cimbalmon is játszik. Cimbalomjátékában már a lemez elején tapicskolhatunk.A Cimbalom Zene címet viselő szám egy közel tizenhét perces nóta, egy hosszú, erőteljes cimbalomszólóval az elején, a többi hangszer csak az ötödik percben társulnak be. Ha Ornette Coleman "free jazz"-t játszott akkor Dresch-ék zenéjé;t "free folk"-nak nevezhetjük. Megfogható témája ennek az első dalnak szinte nincs is, csak dallamfoszlányok köszöngetnek néha-néha vissza. Érthetőbben szólva, nem dudorászgatnám a tömött 7A-n álldogálva. Precíz, nagyon jó cimbalom-hegedű összjáték, Erdély-ízű, népzenei lüktetés, sejtelmesség a cimbalom szólórészeiben, gyors dob, ízlésesen aláfestő basszus. A Jókívánság egy lassú, terjengős nóta, egy szép, madárcsicsergős, búzakalászos, népdalos témával, amiben Dresch visszatér híres szaxofonjához. Lajkó Félix egy nagyon szép hegedűszólóval ékesíti a dalt, és szaxofon játékosa is gyönyörű dallamokat juttat fülünkbe. A szépség forrása talán az, hogy cirádák nélkül, virgázás nélkül és hatalmas zene bravúrok nélkül játszanak. A Tedd-rá! gyors, csujogató, asztalra-csapós és táncra-pördülős hangvételű. Elképesztő basszusklarinét-játék, mesteri, de nem mesterkélt hegedű szóló és újból a népi lüktetés. Bár a bőgő nem nagyon emelődik ki, és nem kerül soha a muzsika középpontjába, Benkő Róbert mégis külön dicséretben részesülhet, mert ha egy kicsit odafigyelünk, rádöbbenünk (nagy meglepődés közepette), hogy miket is játszik ez az ember. A Napkelet egy több, mint tíz perces szám, hosszú, csendes, lelki megnyugvást sugárzó intróval, majd egy agresszív, free jazz-es, cimbalmos átkötéssel eljutunk a káosz-kockás, eljutunk a jazzfolk-muzsikához. Lágy, ölelő szaxofon bebop-os ritmusba hengerítve. Kanyarítottak még egy cimbalmos-bőgős outró a végére, és így a nóta zseniálisra, frenetikusra, fenomenálisra, avagy tökéletesre sikerült. A Fecském-fecském egy szaxi-centrikus népdal-átdolgozás, persze Lajkó itt is szólózik egy színes-szagos-szépet. Halk, ízléses dob, zurmogó basszus és Dresch Mihály csodálatos, kiegyensúlyozott játéka, amitől az ember szájában összefolynak a szinkópák. A Búcsúztató címet viselőn szerzemény lassú, cseberbe-könnycsorgatós, szomorú hangvételben kezdődik, majd beüt egy valószínűleg mindenki számára ismerős dallam. Ezután újból egy szomorkás rész jön. Ki mibe fújja bánatát, mi zsebkendőbe, Ő szaxofonba, csak az Ő "ürítését" élvezzük is. A szám végére még egy repríz került "valószínűleg mindenki számára ismerős dallamból". Az utolsó dal, a Friss címet viselő szapora hegedűvel, gyors népdal-témával, bop-os dobbal, újból egy aláfestő funkciót betöltő bőgővel, és egy morzsányi elszállós káosszal lett felvértezve. Büszkén indulhat a csatába! TurtleKat Hi-Fi Sütöde, 2006.01.12 |
||||
|
