A lemez címe valóságos és jelképes tartalmat egyaránt hordoz: a Dresch Mihály által gyalog akácból készített, szaxofonmechanikával ellátott fuvola kapta ezt a nevet, mintegy szimbolizálva a két világ, a magyar népzene és a jazz együttes jelenlétét, szimbiózisát a Liszt-díjjal és Érdemes Művész címmel kitüntetett előadó zenéjében. A népi eredetű fuvola és a cimbalom ellenpontjaként a tenor- és szopránszaxofon, illetve a dob képviseli a "világi", pontosabban újvilági muzsikát, amely épp úgy népi hátterű, mint napjaink magyarországi folkzenéje. A fémtestű szaxofon és a fából faragott fuhun hangzásának kontrasztja már a Nyitogató című, tempós bevezető számban meghatározó dramaturgiai elem. Dresch utóbbi korongjaihoz képest azonban, amelyeken a kétfajta összetevő egyensúlyban volt egymással, itt a magyar népzenei gyökerek kapnak nagyobb nyomatékot. Nemcsak a számok címe - Amott legel, Legényes, Magos - utal erre, hanem az is, hogy a tíz Dresch-szerzeményből három népdalfeldolgozás, hogy a jellegzetes népi kísérőhangszer, a brácsa (Csoóri Sándor Sündi) öt alkalommal szerepel, és hogy az egyik jellegzetes téma (Öreg ház balladája) népi hangszerelésben is megszólal. Ha valamiféle meghatározással akarnánk élni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a lemez a jazz hangzásvilágával - olykor ritmikájával - színesített kortárs magyar népzene Dresch Mihály módjára. Eredeti, őszinte, erős érzelmi töltöttségű, ugyanakkor tudatosan építkező anyag, egy összeszokott együttes legjobb formájának lenyomata. A fúvóshangszereken remeklő Dresch egyenrangú társa Lukács Miklós cimbalmos, kettejük szólóihoz szilárd alapot biztosít a fiatal, lendületes új bőgős, Hock Ernő, illetve Baló István dobos. Említést érdemel az ízléses borító is, amely szemléletesen érzékelteti Dresch természetelvű életfelfogását.
A lemez címe valóságos és jelképes tartalmat egyaránt hordoz: a Dresch Mihály által gyalog akácból készített, szaxofonmechanikával ellátott fuvola kapta ezt a nevet, mintegy szimbolizálva a két világ, a magyar népzene és a jazz együttes jelenlétét, szimbiózisát a Liszt-díjjal és Érdemes Művész címmel kitüntetett előadó zenéjében. A népi eredetű fuvola és a cimbalom ellenpontjaként a tenor- és szopránszaxofon, illetve a dob képviseli a "világi", pontosabban újvilági muzsikát, amely épp úgy népi hátterű, mint napjaink magyarországi folkzenéje. A fémtestű szaxofon és a fából faragott fuhun hangzásának kontrasztja már a Nyitogató című, tempós bevezető számban meghatározó dramaturgiai elem. Dresch utóbbi korongjaihoz képest azonban, amelyeken a kétfajta összetevő egyensúlyban volt egymással, itt a magyar népzenei gyökerek kapnak nagyobb nyomatékot. Nemcsak a számok címe - Amott legel, Legényes, Magos - utal erre, hanem az is, hogy a tíz Dresch-szerzeményből három népdalfeldolgozás, hogy a jellegzetes népi kísérőhangszer, a brácsa (Csoóri Sándor Sündi) öt alkalommal szerepel, és hogy az egyik jellegzetes téma (Öreg ház balladája) népi hangszerelésben is megszólal. Ha valamiféle meghatározással akarnánk élni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a lemez a jazz hangzásvilágával - olykor ritmikájával - színesített kortárs magyar népzene Dresch Mihály módjára. Eredeti, őszinte, erős érzelmi töltöttségű, ugyanakkor tudatosan építkező anyag, egy összeszokott együttes legjobb formájának lenyomata. A fúvóshangszereken remeklő Dresch egyenrangú társa Lukács Miklós cimbalmos, kettejük szólóihoz szilárd alapot biztosít a fiatal, lendületes új bőgős, Hock Ernő, illetve Baló István dobos. Említést érdemel az ízléses borító is, amely szemléletesen érzékelteti Dresch természetelvű életfelfogását.