Egy nem teljesen elavult beszélgetés Hartyándi Jenő: Már régebben hallottam, hogy lemezetek fog megjelenni. Legújabb információim szerint pedig meghiúsult a dolog. Jó lenne, ha részletesen beszélnél a körülményekről. De még ezt megelőzően azt is szeretném megkérdezni, hogy az előző lemezetekből (Binder Q.) mennyi fogyott?Dresch Mihály: Körülbelül 12000-t. A mostani ügy úgy kezdődött, hogy 1985-ben a Rádió szerkesztője levélben megkeresett, hogy a "Jazz Világa"-ban egy kis műsort csinálna velem. Bementem, beszélgettünk és megkérdezte, hogy akarunk-e a kvartettel egy lemezt készíteni? Azt válaszoltam, hogy nagyon szívesen. Erre adott egy időpontot, hogy mikor lehetne sort keríteni a felvételre. 1986 februárjában elkészítettük a felvételt és 1986 év végéig megjelenik a lemez, mivel a Rádió önálló lemezkiadási lehetőséget kapott Radioton néven, és valószínűleg ennek keretében adják ki a mi lemezünket is. Az egyik oldalra a "Sóhajkeserű"-kb. 20 perc időtartamban - a másikra pedig az "Erdélyi élmény" és "Jókívánságok" című darabokat szántuk. Telt-múlt az idő. Szeptemberben találkoztam vele és megkérdeztem, hogy nem kellene-e valamit tenni azért, hogy ígéretéhez híven abban az évben megjelenjen a lemez, hiszen a lemezborítót és egyéb dolgokat már intézni kellett volna. Ekkor már azt válaszolta, nem biztos, hogy a Rádió adja ki a lemezt, hanem esetleg a Hanglemezgyár. Ezért két héten belül átadja a Hanglemezgyárnak az anyagot. Ez ügyben rövid időn belül értesíteni fog engem. Ezek után eltelt újabb két hónap. Nem kaptam semmilyen jelzést, ezért felkerestem. Ekkor azt közölte velem, hogy ebben az évben már nem lehet kiadni, viszont a jövő negyedévben feltétlen kiadják. Aztán elmúlt az év és 1987 márciusában újra megkerestem. Hogy mi a helyzet és hogy szeretnék tudni valami konkrétumot. Megint azt mondta, hogy két hét múlva átadja a Hanglemezgyárnak. De ekkor már ennyivel nem elégedtem meg, hanem kértem, hogy ha két hét múlva jelentkezem, akkor vagy kössünk szerződést, vagy mondják ki, hogy nem adják ki a lemezünket, mert nem szeretnénk továbbra is bizonytalanságban maradni. Úgy gondolom, hogy a Hanglemez egy dokumentum, amely zenei fejlődésünk folyamatának egy állomását tükrözi. Nem mindegy tehát, hogy a 1986-os felvételünk mikor jelenik meg. Ha például 1988-ban, akkor már valószínűleg más zenei kérdések foglalkoztatnak, és a megjelenés időpontja a közönséget is félrevezeti. H: Tehát eddig nem is volt szerződésetek? D: Eddig csak szóbeli megállapodásunk volt, és aztán mindig csak újabb határidőket kaptunk. H: Nem is keresett egyáltalán? D: Nem, minden esetben én mozdultam, noha mindig azt ígérte, hogy majd jelentkezik. Szóval kínos helyzet volt. Márciusban aztán az előbb említett feltételemre azt válaszolta, hogy teljesen igazam van, szerződést kell kötni, stb... Lényeg az, hogy egy hónap múlva - nem két hét múlva - ismét felkerestem és akkor közölte, hogy most már okvetlen átadja a lemezgyárnak, "sínen van a dolog". Mondott egy nevet is, hogy ott majd kit keressek. Ekkor már éreztem, hogy ebből valószínűleg nem lesz semmi, és mikor ezután onnan hazamentem, úgy döntöttem, hogy sok huza- vona után dokumentálom és a magam részéről lezárom az ügyet. Írtam egy ajánlott levelet, amelyben kifejtettem, hogy a történtek után nem látok biztosítékot arra, hogy ebből az anyagból belátható időn belül hanglemez lesz, és éppen ezért a továbbiakban nem járulok hozzá, hogy az említett felvételt bármire is felhasználják, mivel a megjelenést illetően szerződést nem kötöttünk, és egy fillért sem kaptunk munkánkért. Magyarán egy komplett lemezanyagot ingyen, jóhiszeműen odaadtunk, mi pedig hoppon maradtunk. Ezért, ha bármit csinálnak vele, ez a mi beleegyezésünk nélkül történik. Válaszul kaptam egy levelet, hogy tudomásul vették és ennek megfelelően kezelik az anyagot. Nem ők tehetnek róla, pontosabban ő nem tehet róla, nem csak rajta múlott. Hát kin, vagy kiken kérdezhetném ezek után. És miért? H: Melyik témátokkal volt probléma? D: Nem mondott semmit, nem mondta, hogy ezt vagy azt változtasd meg, csak azt, hogy lehet új anyagot is készíteni. Én erre azt válaszoltam, hogy az úgy jó, ahogy van, így vállaljuk. Szóval nem akarták valamilyen oknál fogva kiadni, csak az okot nem mondták ki. H: Akkor ezzel végleg lezárult számotokra a lemezkiadás hivatalos útja? D: Az említett anyagot illetően igen. A további lemezkiadási lehetőség a Rádió és Lemezgyár korrekt hozzáállásától függ. H: Akkor most a hivatalosan ezzel foglalkozó szervektől erősen távol tartjátok magatokat? D: Azt azért nem mondanám, de a történtek után csak akkor vagyunk hajlandók lemezanyagot készíteni, ha erre előzetesen szerződést kötünk. H: Nem érzed, hogy teljesen kettészakadt a hazai jazzélet? D: A muzsikusokkal kapcsolatban? H: Igen, de itt nem csak rájuk gondolok, hanem az egyéb szervezetekre is. D: Igen, talán, de én ettől függetlenül egy-két muzsikussal tartom a kapcsolatot. Vannak régi muzsikus társaim, a Tónika (Lakatos Antal), akivel nagyon ritkán találkozom, de tartjuk a kapcsolatot. H: Ennyire gyökeresen másnak érzed, hogy ennek szakadáshoz kellett vezetnie? D: Gyökeresen más, mert a zene, amin mi munkálkodunk, annak az eddigi magyar kultúra az alapja, és nem pedig az amerikai. Nekem nagyon fontos az, hogy kapcsolódjak a magyar kultúrához, és azt a magam számára megőrizzem és a mai világban újra éljen. Ehhez az idegen hatásokat természetesen nem zárom ki (pl.: az amerikai hatás), de ehhez az alapálláshoz igyekszem kapcsolni. Ez nagyon nehéz feladat. Azt vettem észre, hogy ma Magyarországon erősen amerikanizálódik és anyagiasodik a kultúra, ennek pedig az a veszélye, hogy teljesen beolvad és jellegtelenné válik. Én pedig bensőmből fakadó igénynek és kötelességnek érzem, hogy a magyar kultúrát éljem és ápoljam. H: Az előzőekkel a népi gyökereinkre gondolsz, vagy valami másra is? D: Elsősorban saját sorsunkra és kultúránkra gondolok, ezzel közösséget vállaló a mi zenénk, de nem politikai értelemben. H: Ezt azért nem lehet kizárni. D: Nem lehet kizárni, de én semmit sem politikai megfontolásból csinálok, mert annál sokkal érzelmibb beállítottságú vagyok, minthogy elsősorban ésszel reagáljak valamire, és az alapján hozzak létre valami zenét. Tehát a zenei gondolkodás máshogy indul nálam. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy minket megkülönböztettek azoktól, akiknek kiadják a lemezeit. Ettől kezdve sajnos erről tudomást kell vennünk. Nehéz volt tudomásul venni azt, hogy mi nem kaphatunk ugyanolyan jogot, mint egy rock együttes, amelyik például negyedannyi ideje sem működik mint mi. Nehéz volt tudomásul venni azt, hogy 1983 óta ebben a formában együtt muzsikálunk, - Robival és Baló Pistával pedig már tizedik éve - , és éppen 1986 februárjában, amikor mi már készítettük a lemezfelvételünket, olvastam az újságban, hogy egy ismert rock-zenész akkor szabadult a börtönből és zenekart toboroz. Nos, ez a zenekar 1986 karácsonyán már saját lemezzel büszkélkedhetett, de ma már nem is létezik. A mi felvételünkből pedig nem lehetett semmi. Úgy érzem, hogy enyhén szólva érthetetlen, hogy noha mi semmi törvénybe ütköző bűncselekményt nem követtünk el, csak egyszerűen saját zenénken munkálkodtunk, és mégsem kaphattuk meg azt a jogot, hogy hanglemezre vehessük munkánkat. Ezt nem azért mondtam, hogy az említett zenészektől sajnálom a lehetőséget, vagy meg akarnám vonni tőlük. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy mindenki kaphasson jogot, mi is. Csak ennyi... Ha már egyszer elvégezhettük a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-tanszakát, és hivatalos működési engedéllyel útra bocsátottak bennünket, és most már filharmóniai engedéllyel is rendelkezünk - amely a legmagasabb fokozatú működési engedély Magyarországon, akkor ez a lehetőség minket is megilletett volna. Mindezek után mégis túltettük magunkat ezen a problémán, mert hiszünk abban, hogy a dolgok az őket megillető helyükre kerülnek. H: Ez nagyon optimistán hangzik. D: Persze, de muszáj optimistának lenni, ha az ember dolgozni akar. De azért a továbbiakban igyekszem magam és társaimat megkímélni attól, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, mint amilyenről eddig beszéltünk. Hartyándi Jenő |
||||
|
