"Amikor válságba kerültem, egyértelmű volt, hogy hozzá imádkoztam"

Dresch Mihály-interjú

„A zene az isteni szférához kapcsolódik” – mondja Dresch Mihály jazz-zenész a mindennapi.hu-nak. Sorozatunkban művészeket kérdezünk hitről, nemhitről, és az alkotásról.

– Sokáig Dresch Dudás Mihályként szerepeltél. Mikor fölvetted ezt a nevet, egy darabig azt hittem, két külön ember vagy, csak az egyik szaxofonozik, a másik dudál.

– A nagyszüleim neveltek, ők voltak Dudások. Amikor nagyapám meghalt, magamra vettem a Dudás nevet. Egy időben nagyon fontos volt, hogy így ismerjenek, most már nem annyira, de most is Dudás vagyok. A szüleim szegények voltak, anyukám az Alföldről került fel Pestre, albérletben laktak, mindketten dolgoztak, így nevelődtem Földesen a nagyszülőknél. Általános iskolába már Pestre hoztak, de minden nyári szünetet a nagyszülőknél töltöttem, ahogy vége volt az iskolának, már utaztam.

– Klasszikus zenét is tanultál? Vagy rögtön a dzsessz? És rögtön a szaxofon?

– Dzsesszt kezdtem tanulni, egyszerűen megbabonázott, mikor egy osztálytársam a kezembe adott egy magnószalagot, amin dzsessz volt. Elkezdtem magántanárhoz járni, aztán fölvettek a konziba, ott azért volt klasszikus összhangzattan meg szolfézs, és tanultam klarinétozni is.

– Gyűjtöttél te magad is népzenét?

– Mondhatnám, hogy igen, de nem volt szakszerű. Volt, hogy nekem énekelt vagy muzsikált valaki, például Szabó Varga György, akinek az édesapjától gyűjtött Lajtha László a híres széki gyűjtésében.

– Nagyon rég voltam, de vannak, például a Gyimesben egy 17 év körüli hegedűs fiú, Lukács, aki nem akar eljönni, tudja, hogy mennyire fontos, hogy ott legyen.

– Egy időben sokat jártál táncházba.

– A Marczibányi térre néha most is elmegyek, de ötvenöt éves vagyok, már nem járok bálokba. Azért ha a palatkai zenészek itt vannak a Fonóban, őket mindig meghallgatom.

– Hol szoktál játszani?

– Régen a Közgazdaságtudományi Egyetemen volt állandó klubom. A nyolcvanas években az egyetemi klubokban mindig volt dzsesszklub, táncház, most mindenütt DJ-k vannak, ezzel összébb szorult a dzsessz tere, jóval kevesebb a lehetőség.

– Sosem támadt misszionárius vágy benned, hogy ezen változtass?

– Ezt már más is kérdezte, de épp elég misszió, hogy megpróbálok talpon maradni, és azt csinálni, ami a dolgom, ami hozzám kapcsolódik. Engem hívnak elég helyre, de aki most indul, annak nehéz dolga van.

– Általában ismernek, sokra tartanak, szeretik a zenédet, mégsem vagy népszerű celebritás.

– Már lehetnék igazából híres is, ha máshogy csinálnám. Lehet, hogy ez baj, de nem vagyok rá képes, kicsit zárkózott vagyok, túl óvatos, emiatt egy csomó mindent nem érek el. Lehetnék ismertebb, de nem vagyok jó kapcsolatteremtő, pedig a mai világban ez fontos, tanítják is. Lehet tanulni, lehet finomítani magát az embernek, erre én is törekszem. Tanulok egy légzésen alapuló jógát, jó hatással van az egészségre is, a szellemre is. Eleinte ettől is ódzkodtam, nem akartam emberek közé menni, szeretek visszahúzódni, de rávettem magam. Most már naponta gyakorlom, fölkelek, magamhoz térek, és ez az első.

– A dzsessz világában nyilván mindenkit ismersz, mennyire vagy kapcsolatban a társművészetekkel?

– Most a Bárka Színházban dolgoztam zenekreátorként Háy János Nehéz című darabján. Persze tragikus, de nagyon tetszett. Táncszínházi előadásban színpadi zenészként is közreműködtem nemrég: Horváth Csaba és Kovács Gerzson Péter darabjaiban.

– Kikkel szoktál fellépni a saját zenekarodon kívül?

– Most például a Romengo zenekarral fogok, nemrég Szakcsi Lakatos Bélával játszottam a MüPában, és a Csík zenekarral is szoktam, őket nagyon régről ismerem.

– Mit szólsz, hogy ők hozzád képest fordítva: nem a népzenét dolgozzák fel, hanem könnyűzenéből formálnak népzenét?

– A zenészek váratlanul beletaláltak egy olyan dologba, amiből óriási népszerűség lett, ez nagyon jó, és persze nagyon nagy felelősség is. Sokan játszanak népzenei elemekkel egészen más zenét, de én inkább azt szeretem, ha mélyebbek a zenei üzenetek. A népzenei alapdallamoknak erős, tiszta üzenetük van, hogyha arra építesz valamit, akkor ez átsugárzik. Sokszor csinálok olyat, hogy egy dallamot teljesen átharmonizálok, más részeket teszek bele, de a gyökere ott van. Nekem fontos ez a kötődés, másról szól, mintha az ember csak úgy kreál valamit.

– Lehet ugyanígy kötődni a pakisztáni vagy indiai zenéhez is?

– Azok is gyönyörű, mély, szakrális zenék.

– Van egy Prána című számod.

– Muszlim, szufi zenét hallgattam egyszer: csak férfiak énekeltek, volt, hogy vonós, volt, hogy fúvós hangszer vezette a szertartást. Ez a zene nagyon szíven ragadott, ebből vettem az alapot. A prána az isteni energiát jelenti, a szufi zenében pedig a fúvós hangszerek jelképezik az isteni szellemet.

– Éreztél olyat, hogy ez a fajta zene számodra nem megközelíthető, mert másik világ?

– A szöveget nem értettem, de érezhető volt, hogy nemcsak zenélnek, hanem ennél jóval többről van szó.

– Azt nyilatkoztad egyszer, hogy életed egy nehéz szakaszán Jézus segített át. Ha azt mondtad volna: Isten, minden vallás képviselője rábólint, így viszont egyértelmű, hogy nem pusztán spirituális, hanem keresztény a kötődésed.

– Korábban is tudtam, kicsoda Jézus. Nagyanyámék reformátusok voltak, Nagymama minden este olvasta a Bibliát, ő tanította meg a Miatyánkot is. Egyszer még a nyolcvanas években elvittek a Hit Gyülekezetébe, ott is sok minden vonzó volt, de nem tudtam volna ott megragadni. Mivel mindig is tudtam, hogy Jézus Krisztus kicsoda, amikor válságba kerültem, egyértelmű volt, hogy hozzá imádkoztam, őt kerestem.

– Ez a személyes kapcsolat azóta is tart?

– Mindig változik bennem, én nem akarom, hogy változzon, csak változik, de mindig megvan.

– Eljutottál azóta valamilyen gyülekezetbe?

– Nem. Lehet, hogy ez baj. Több helyre hívtak, de valahogy nem tudom közösségben megélni a hitemet. Lehet, hogy ez rossz, de ez még nem jött el az életembe. Van egy nagycsaládos barátom, mélyen hívő keresztény, ha találkozunk, nyáron szinte minden nap, akkor leülünk beszélgetni, és mindig Krisztusról van szó. Ő próbál rám hatni, hogy nyíljak meg jobban.

– Ez nem zavar? Nem érzed nyomásnak?

– Tőle nem.

– Zenésztársaid tudnak a hitedről?

– Amikor jobban érintett voltam, jobban kerestem Jézus segítségét, nagyobb szükségét éreztem, akkor bőszen meséltem, benne volt minden gondolatomban. Tudták és tudják rólam, de mostanában nem szoktam különösebben kinyilatkoztatni.

– Azt nem érezted, hogy a zenédben jobban meg kéne mutatnod a hitedet?

– Direkt módon nem, bár van olyan szerzeményem, például az Áldás című kompozíció. Amit játszom, az szerintem ennek ellenére kapcsolódik Istenhez. Mindig úgy igyekszem zenélni, hogy tudom: a zene az isteni szférához kapcsolódik. Talán ha jól csinálja az ember.

Kiss Judit Ágnes

Fotó: Simonyi Balázs