Saját élet – Születésnapi beszélgetés Dresch Mihállyal

Szerző: H. Magyar Kornél, Fidelio.hu


Három koncerttel ünnepelte Dresch Mihály 50. születésnapját: Szombathely után Zsámbék, majd Budapest következett – mindhárom koncert kiadós zenei élményt nyújtott, s a közönség zajos sikerrel nyugtázta a zenekar és vendégművésze, Chico Freeman szereplését. Megejtő pillanat volt, amikor a Millenárisban lezajlott koncert után a színpadhoz tóduló hallgatók ajándékokkal halmozták el Dresch-t, aki a rá jellemző keresetlen egyszerűséggel fogadta a köszöntéseket. Egyikük kétversszakos áldóénekkel is készült – Dresch fejleszegve, mosolyogva, kissé megilletődötten hallgatta az „ajándékot”. Születésnapja alkalmából H. Magyar Kornél kérdezte Dresch Dudás Mihályt.

 

- Mit szólnak az amerikai zenészek – Shepp, Murray, Freeman –, amikor meghallják, hogy ő zenéjüket, az afro-amerikai eredetű jazzt magyar népi hangszereken játsszátok: furulyán, cimbalmon…?

 

- Szerintem nem ez a lényeg. A jazz már nem csak az ő zenéjük, amit pedig mi játszunk, az valami nagyon külön bejáratú dolog. Persze érezhető benne a jazz hatása, hiszen végső soron a jazz volt az az út, amelyen elindultunk, és csak később fedeztük fel az efféle zenében azokat a lehetőségeket, amelyek révén a magyar népzene jellemző elemeit bele lehet szőni. Mi mindig alkalmazkodunk a vendégművészek játékmódjához, így számukra tulajdonképpen nincsen jelentősége annak, milyen hangszereken szólal meg a zene.

 

- Úgy gondolod, hogy egyáltalán nem érinti meg őket, ha magyar hangszereket hallanak? Vajon nem jelent teljesen más élményt egy hagyományos combo hangszereléséhez képest?

 

- Szerintem nem. Ez önmagában ahhoz túl kevés. Végül is jazz-élményt nyújtunk nekik, nem mondhatják azt, hogy korábban nem hallottak ilyesmit. Ha úgy tetszik, tulajdonképpen kiszolgáltuk Freemant is. Hiába nekem volt születésnapom, ennek nincs jelentősége. Semmi nem számít, csak az érzés. Két dolgot tehet az ember: vagy úgy dönt, hogy nem fogad vendéget, és a játszik a saját zenekarával, vagy vendéget fogad, akkor viszont alkalmazkodni kell, a kedvében kell járni.

 

- Ez némileg ellentmond a koncertekről szóló híradásoknak, hogy tudniillik Chico Freeman kezdeményezte a mostani koncerteket a Te tiszteletedre…

 

- Á, szerintem ezek csak hangzatos közönségcsalogatók szövegek.

 

- Hogyan született a koncert ötlete, illetve milyen a kapcsolatod Freemannel?

 

- Nekünk nincs folyamatos kapcsolatunk. Néhány éve játszottunk együtt. Annyiban van kapcsolat köztünk, hogy akkor is volt egy jó találkozás, és most is. Freeman pozitív kisugárzású ember, és ez e kapcsolat lényege.

 

- John Coltrane-től is játszottatok, aki mindkettőtök számára nagy inspiráció. Aktív zenészként manapság hogyan tekintesz az új előadókra, befolyásolja-e egy-egy nagy hatású művész a Te hangodat, stílusodat? Ki az, akire mostanában szívesen figyelsz?

 

- Nem figyelek igazából senkire, mert a saját életemet élem. Most már kizárólag csak az érdekel, amikor kiállok zenélni, milyen élmények sorakoznak föl mögöttem, és egyetlen célom, hogy ezeket megpróbáljam a saját eszközeimmel kifejezni. Az ember azt játssza el, amit a saját életében talál.

 

- És ez, vagyis az élet játéka meghatározza, hogy miként állsz ki a színpadra?

 

- Attól függ. Amikor alkalmazkodik az ember, akkor nem a saját életét játssza, hanem arra ügyel, „ne essen fenékre” a zene, hanem tovább folyjon abban a mederben, amit a közönség, a szervezők és a vendég megkíván. Amikor a saját életed élményeiből merítesz, legföljebb ahhoz kell alkalmazkodni, ami belülről jön – ezért van a zenekarom. Velük megszoktam már a színpadot, velük nem kell a hangszeres kihívásokra figyelnem. Ha másképp éreznék, mindennap mással játszanék. A mostani fellépés különleges ünnep volt, mert vendéggel játszottunk. A vendég az vendég. A vendégnek nem mondom meg, hogy mikor mit csináljon – a vendég érezze jól magát. Amikor viszont az együttesemmel lépek fel, úgy játszhatok, ahogyan belőlem jön.

 

- Melyik helyzetben érzed jobban magad?

 

- Mind a kettő fontos, mindkettő egy élethelyzet. Egyébként szívesebben játszom egyedül, a saját zenekarommal.

 

- Persze a zenekarod is változik. Sokan szomorúak, amiért Kovács Ferenc mostanában nem játszik veletek.

 

- Feri nem vált ki a zenekarból, csak mostanában kevesebbet játszunk együtt, mert más, halaszthatatlan elfoglaltságai vannak. Ugyanakkor Lukács Miki cimbalmos egyre inkább beépül közénk, tehát a zenekar lassan kvartettből kvintetté alakul. Legutóbb is ilyen felállásban játszottunk a Fonó Zeneházban, és a következő koncertünkön, Vajdaságban is így lépünk színpadra.

 

- Tervezed már az új lemezt?

 

- Nem igazán. De tulajdonképpen magától alakul, hiszen vannak olyan számok, amelyek már létrejöttek, s amelyeket már színpadon is játszunk. Egyiket sem vettük még fel, de a lemez anyaga lassan alakul, izmosodik.

 

NÉVJEGY

Dresch Mihály 1955-ben született Budapesten. 1972-ben Johnny Griffin szaxofonos hatására kezdett komolyan foglalkozni a jazz-el. A ’80-as évek elejétől kezdve hazai jazzélet egyik élvonalbeli szaxofonosaként tartják számon. Dresch élményvilágát, egyéni stílusát kétféle zenei irány határozza meg: az egyik a jazz mainstream, swing és bebop vonala, a tradicionális jazz kifejezésvilága. A másik a Kárpát-medence hangszeres népzenéje, ezen belül is elsősorban az erdélyi, moldvai dialektusok. Érdekes, hogy Dresch zenéjét, zenekarát külföldi méltatói inkább a világzenei előadók közé sorolják, amennyiben egyedi fúziót teremt „a magyar és az afro-amerikai népzenei dialektusok” között. Talán nem véletlen, hogy a legerősebb szellemi-zenei kötődés éppen Archie Shepphez kapcsolja, aki a ’60-as évek amerikai nemzedékéből a legmarkánsabban jeleníti meg a szving és a bop stílusok népzenei gyökereit, a bluest és a gospelt. Dresch fokozatosan találta meg a saját hangját, a magyar hangszeres népzene dallamgyökerein alapuló, jazzből kiinduló zenei világot. Azon ritka alkalmakkor, amikor erről a kapcsolatról vall, a művész azokról a lelki kötődésekről beszél, amelyek lehetetlenné teszik számára, hogy ugyanúgy játssza a jazzt, mint Coltrane, Griffin vagy más amerikai előadók. Dresch Mihálynak 1988 óta tizenegy lemez jelent meg a Hungaroton, az Adyton, a Fonó és a BMC kiadó gondozásában.

 

Hobbi: a zenén kívül nincs más
Kedvenc előadó: Archie Shepp (szaxofon)
Kedvenc film: Álmok (Akira Kurosawa)
Kedvenc könyv: Hamvas Béla és Wass Albert művei
Kedvenc lemez: most éppen Sonny Rollins 1968-as koppenhágai koncertje
Kedvenc hangszer: a fúvósokon kívül a cimbalom és a hegedű
 
H. Magyar Kornél
Fidelio.hu, 2005. július 26.


Vissza az előző oldalra