Az arányember A magyar etno-dzsessz jeles képviselője, Dresch Mihály quartetjével (Baló István - dob, Szandai Mátyás - nagybőgő és Lukács Miklós - cimbalom) nagy sikerű koncertet adott 2005 novemberében a Zeneakadémián. Dresch vallja, hogy zenéje térben, közönség előtt él igazán, koncert albumot mégis nagyon ritkán hallgathatunk tőle. Zeneakadémia nagytermének hangulata, a zenélés öröme viszont március közepétől otthon is felidézhető a Live Reeds című koncertalbum segítségével.2005-ben a "Magyar Jazz díjat" Dresch Mihály nyerte el. Magyar jazz? Oximoronként hangzik- hogyan lehetséges magyar dzsessz? Mintha a magyar népzenére mondanánk, hogy amerikai népzene, ha ott játszák. Magyar dzsessz? Mintha kicsinyítő lenne e jelző, mentegetésképpen tesszük oda előtagként: kicsi, de a miénk mégis. Vagy akár minőségjelzőként is hathat, akár a magyar pop-rock zene és sok minden más esetében, amikor a magyar jelzőként nem mást jelent, mint azt, hogy ez az, ami csak itt megy el, itt, ebben a pirinyó Kárpát-medencében, különben vagy érthetetlen, vagy minőségtelen. Dresch Mihály és quartettje esetében azonban sem nem oximoron, sem nem kicsinyítőképző. Dresch párját ritkító módon találta meg azt a szűk ösvényt, amely a dzsessz és a magyar népzene közt húzódik, de talán pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk: maga vágta e csapást. Nem az oly divatos, "világzenés" kavarodás útját választotta, hanem két hagyomány közt, azokat egyesítve hajladoz - akár az élő nád, mint e koncertlemez címe mondja. A hagyomány csak akkor mond valamit, ha élő, különben muzeális érték, amit csak nézni lehet a vitrinben. Dreschék zenéje azonban kemény, állja az idő csapásait, a hangszerválasztások révén élővé teszi azt, ami a múltból kiemelhető, a masszív gyökerek felszívják az éltető energiát, ám újszerűen, friss, pergő hangon zizegnek e "nádak". Vág ez a muzsika, friss sebeket karcol az improvizáció, és mindig személyhez szólóan frisseket. Dresch Mihály, ahogyan mondta, mindig saját élményeit játssza, így válik személyessé - ettől oly egyedi, és ettől élő. Talán furcsa, hogy együttesének ez az első kifejezetten koncertlemeze, ha tudjuk, hogy mindig is inkább koncertjeiken élnek, mintsem a stúdióban. Talán az is ellentmondás, hogy az ötvenes Drescht a magyar dzsessz legendájává avatta a szakma és az értő közönség - noha nincs ember, aki nálánál, quartettjénél élőbbé tudja tenni éppen azt a hagyatékot, amelyet annyit emlegetnek, mégsem igen mennek vele semmire: a bartóki hagyatékot. Persze erre is van magyarázat: Dresch azért vált már legendává a szó legnemesebb értelmében, mert több évtizede konzekvensen, állhatatosan és alázatosan dolgozik, zenei gesztusai oly finomak, a folyamatos változtatás oly apró léptekből áll össze, hogy a hatalmas ív akkor áll össze előttünk, ha az elejét meg a végét pillantjuk meg. Közte pedig ott egy hatalmas, élő tér: a hagyomány által lehatárolt végpontok közt a dzsessz improvizatív elemeinek határtalan játéktere, maga a zenei játék. A koncerten elhangzott szerzemények: Szélben Szerbhorváth György |
||||
|
