A Dresch Quartett a Zeneakadémián

Szerző: Népszabadság Online


Az ötvenedik születésnapját ünneplő magyar dzsesszlegenda, Dresch Mihály és zenekara élő koncertfelvételt készít a budapesti Zeneakadémián.
 
Idén ünnepeli Dresch Mihály az ötvenedik születésnapját, így ez az éve jubileumi koncertek jegyében zajlik. Ennek részeként koncertet adott a Millenárison Chico Freeman közreműködésével, majd a vajdasági Dombos Festen Lajkó Félixszel közösen.

November 19-én a Zeneakadémia színpadán élő lemezfelvételt készít, ami először fordul elő Dresch pályafutása alatt. Ami azért is különös, mert zenekarának tagjai egyöntetűen vallják, hogy ez a zene nem stúdióban, hanem térben, közönség előtt él igazán.

A mostani felállásban Dresch Mihály (szaxofon, furulya), mellett Baló István (dob), Szandai Mátyás (nagybőgő) és Lukács Miklós (cimbalom) lép fel.

Dresch tizenhét évesen döntött úgy, hogy a zenére teszi az életét. Kezdetben a klasszikus amerikai fekete dzsessz, valamint a gospel és a spirituálé vonzotta. A nyolcvanas évek elején került közeli kapcsolatba a hazai mainstream-vonallal, Kőszegi Imrével, Lakatos Pecek Gézával és másokkal. Bár azóta egy saját zenei világot alakított ki, a hagyományos dzsessztől sosem távolodott el. Albumain időnként egy-egy örökzöld kompozíció is helyet kap, így hajtva fejet a jazz legendás alakjai előtt.

Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az első két lemezen az "ős-Dresch Quartet", azaz Grencsó István (fúvós hangszerek), Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob) volt a partnere. Az 1994-es Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás dobolt és Lajkó Félix hegedült. Egy évre rá Lajkót Kovács Ferenc (hegedű, trombita) váltotta fel, és ezzel stabilizálódott a ma már klasszikusnak mondható formáció, a "régi Dresch Quartet".

Dresch 1998 tavaszán hozta meg a régóta fontolgatott döntést, az átalakítást. Az "új Dresch Quartetben" a dobok mögé visszatért Baló István, a bőgőt pedig azóta Szandai Mátyás kezeli. Az újjászületett négyes első hangzó dokumentuma - Riding the Wind - először Angliában jelent meg 2000 tavaszán. 2001-es Szép csendesen című lemezük már a BMC Records gondozásában készült el, melyet azóta két újabb BMC-album, a 2002-es, Archie Shepp (Dresch egyik zenei példaképe) vendégszereplésével készült Hungarian bebop, és a 2004 tavaszán napvilágot látott Egyenes zene követett.
A Dresch Quartet tagjai felvételeket készítettek többek közt John Tchicaijal, Archie Shepp-pel, Roscoe Mitchell-lel, Chico Freemannel, David Murrayvel és Dewey Redmannel. A zenekarban 2004-től új tag Lukács Miklós cimbalmos, akinek jelenlétével új színt, energiát is kap a quartett.

Népszabadság Online
2005.november 8.
www.nol.hu



Vissza az előző oldalra