Trombitás karddal

Szerző: Korridor.hu


Portré Kovács Ferenc hegedű- és trombitaművészről, aki a Budapest Ragtime Bandben, a Dresch Quartettben és OJ Sámson zenekarában is játszott már.
 
Kovács Ferenc hegedű-trombitaművész 1957-ben született Budapesten. A Liszt Ferenc Ének-zene Tanárképző Főiskolán végzett.
Vannak ismert és kevésbé ismert előadóművészek, akik sokszor és sok helyen vannak jelen, ám nem tudjuk, kik ők, mert a háttérben szerepelnek, állandó tagként, zenésztársként vagy meghívott vendégként. Kovács Ferenc is ilyen, pedig neve az elmúlt 20 évben számos helyen szerepel, ha csak azt vesszük, alapító tagja az 1980-ban alakult Budapest Ragtime Band-nek, de szerepet vállalt a 180-as csoportban, tagja volt Szabados György zenekarának, állandó fellépője a kortárs magyar jazz kiválóságának, a Dresch Quartettnek, és ott van a Balogh Kálmán Cimbalom Band-ben - mely a "cigányzene" különböző műfajait játssza - trombitával, hegedűvel egyaránt.
Szívesen vendégszerepel: részt vett Nagy Kriszta-TERESKOVA zenekarában, zenél a megújult Djabe együttesben, legutóbb OJ Sámsonnal szerepelt együtt, virtuóz hegedűjátékával.
Mottója: "a zenésznek nem elég csak szívből, vagy csak fejből játszani, vigyázni kell a kompozícióra, komponálnia kell, felépíteni a szerkezetet; ezen a vázon alapszik az impresszió."
Saját bevallása szerint "jó érzésből, jó érzésért" játszik. Figyel a darab struktúrájára, rögtönöz, rokonszenvet ébreszt; a zenemű műfajától függetlenül - legyen az tüzes cigány muzsika, mérsékelt, mély jazz, tradicionális népzene vagy ősi, egzotikus world music - elvarázsolja a pillanatot lendületes, lobbanékony karakterével .
Saját, individuális, improvizatív zenéjét szívleli a legjobban, nemrég elkészült szólólemeze, hegedű-improvizációkkal. Bemutatójára ez év szeptember 22-én kerül sor a MU színházban, egy szoborkiállítással egybekötve. Szobrász édesapja munkáit mutatja be, amelyek édesanyjáról készültek az ötvenes évek derekán. Ez egyben egyfajta megemlékezés szüleiről.
2001-ben is sokfelé, sokféleképpen hallatott magáról.
Győrött a XI. Mediawave fesztiválon Balogh Kálmánékkal rázták fel a közönséget balkáni motívumokkal díszített, pergő ritmusú cigány-ethno, fúvós-vonós játékukkal. Másnap Dresch Mihállyal más műfajban, a választékos, önérzetes jazz tónust játszotta. Mindkét együttesben egyaránt szívesen alakít.
A sokoldalú előadóművészt nem zavarja, hogy a társulatokban posterior szerepben áll, mert megtapasztalta az élet egyéb területein, hogy milyen elsőnek lenni. A harcművészetek egyik kategóriájában, a kendo-ban (a kard útja) ért el nagy sikereket, mai is műveli, sőt gyermekei is követik nyomdokait a sportágban.
Érdeklődik a társművészetek iránt, képzőművész szüleitől hagyományozódhatott ilyen irányú törődése, ő maga fát is farag.
Rendszeresen találkozhatunk vele Dresch koncerteken, Balogh Kálmán cimbalomvirtuóz társaságában, a Djabe-vel is újabb fellépésre készül.

Korridor, 2001.05.23



Vissza az előző oldalra