Dresch Dudás Mihály Quintet: Révészem, révészem... Aki Dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ezért csak az vállalkozzon rá, aki nem szédül meg az önmagában rejlő mélységtől, és van bátorsága lemerülni a kincsekért és felszínre hozni őket. Aki pedig mellészegődik, annak kétszeres próbát kell kiállnia: beleérezni abba a zenei világba, amelyet Dresch Dudás Mihály hoz létre, és feltárni saját lelkének mélységét. Nem könnyű ez, de hát így lesz súlya az alkotásnak. Kovács Ferenc, Benkő Róbert és Geröly Tamás már négy éve tartott vele az album megjelenésekor a zenei és szellemi merülésben.Ez a lemez pillanatfelvétel, a zene egy állapotának lenyomata. A rajta megszólaló számoknak előélete van, hiszen korábban koncerteken hallhatók voltak, a bennük megidézett népdalok pedig több száz éve élnek... ahol még élnek. A legtöbb szerzemény ma is szerepel a koncertek programjában (pl. Gyimesi impressziók, Bánat, bánat, Hungarian Be-Bop). Ezek folyton változnak, alakulnak, fejlődnek szerkezetükben is és megszólalásukban is, így maradnak elevenek. Időközben az együttes felállása is módosult, bőgőn Szandai Mátyás, dobokon Baló István kapott helyet a fellépéseken, utóbbi több év után tért vissza a Dresch Quartetbe.  A Révészem, révészem... követi az őt megelőző kvartettlemezeket, (Zeng a lélek, Folyondár, Túl a vízen), rajta a zenekar a számára egyértelmű és egyetlen lehetséges utat járja tovább, azt, amely a magyar népzenében és a jazzben halad. Látszólag az az igény vezérli, ami ma korjelenségként tapasztalható, vagyis a műfajok ötvözéséből és kiváltképp a népzenék és a "modern" műfajok elegyítéséből létrehozni valami újat.Dresch Dudás Mihály zenéje azonban nem kifundált (sosem volt az, és megkockáztatom, hogy soha nem is lesz az), nem művi, de annál mívesebb. Nem kívülállóként közelít felé, megéli a népi kultúrát, az a felismerés hajtja, hogy ez az örökség a sajátja is. Szeretettel és mély tisztelettel szólaltatja meg. A jazz szabadsága pedig további magasságokat nyit muzsikája szárnyalásához. Az alapvetően instrumentális zene nemcsak a népi dallamokat idézi, azok szövegei is hallhatók (itt két számban), ami szintén már hagyomány a Dresch zenekarnál, de először énekel velük, legalábbis lemezen, Berecz András, a népmesék mestere. Talán szükségszerű, hogy ez a lemez kevésbé szilaj és zabolátlan, mint a korábbiak, kiváltképp az 1989-es (még a Grencsó-Benkő-Baló felállásban készült) Sóhajkeserű. A zene intenzitásából viszont semmit nem veszített, felemelő és megindító. Nem könnyű hallgatnivaló, de nem is célja annak lenni. Dresch Dudás Mihály nem keresi a hallgató kegyeit, önmagát adja, játékának - gyakorta megemlített - csiszolatlansága hitelességét erősíti. Épp ez az őszinteség és hitelesség az, amivel olyan sokakat érint meg. Bércesi Barbara |
||||
|
