Sóhajkeserű

A 80- as évek elején megújuló és felemelkedő magyar jazz egyik legeredetibb és legtehetségesebb csoportja Dresch Mihály és együttese. Művészetüknek önmagára és önmagán túlmutató érvénye, - Szabados Györgynek, e zenei mozgás szellemi inspirálójának, "pápájának" kifejezését használva - "saját aurája" van.
Dreschék, a nemzetközi színvonalú tradicionális jazzt vagy ennek modernizáltabb és így kevésbé súlyos változatát játszó, többi hazai együttes sorából kiemelkedve, önerejükre támaszkodva, értő és lelkes közönséget szerveztek maguknak, s az általuk megmunkált zenei nyelven kifejezett ethosznak: zenéjük a népvándorlás kora óta gazdagodott, de eredeti karakterét és színeit őrző magyar, kárpát- medencei, ezen belül is kimagasló érvénnyel transzylvániai zenei népnyelv tárolóiból építkezik, ötvözve a legmélyebb nemzeti tradíciókat a jazz-zenei megformálás nemzetközi formanyelvével. A modern népzenének is tekinthető jazz kommercializálódott főáramával ellentétben a magasabb rendű eredményeket felmutató utak mindig is marginális utak maradtak.
Zenéjüket hallgatva, szorongató és mégis felemelő érzés húz át szívünkön a Duna melléki tájról a Balkánon át, elő-ázsiai, belső-ázsiai tereket kutatva.
A lemez "A" oldalának bravúros opusza a Sóhajkeserű című kompozíció, az együttes emblematikus fényű sikerdarabja. A háromtételes mű első részében spirálisan felfelé ívelő éles szaxofon-szóló a kivont szablyát idézi képzetünkbe. Ez a férfierő és az ökölbeszoruló férfikeserűség gyászpompa zenéje. A rikoltozó és hörgő szaxofon-szólam hirtelen csendje, a karddal elvágott torok analogonja. A hosszú második tételben visszatérő, halkabban szóló tenorhang a közösség testébe épített, megértett áldozat elfogadása, "a halál hellenizálása" (Oszip Mandelstam).
A "B" oldal első száma Az ablak alatt mit susog a falevél című népdal köré szervezett, Dresch Mihály énekhangjával telített panaszkodás.
A "Sirató" futamai, visszatérő "dörgései", a bariton szaxofonnal bővített előadásban mélyebb és bánatosabb színeket adnak ennek a "sírva-vigadás" hangulatát is intonáló keservesnek. A csodálatos, ereszkedő dallamvonal repetíciója megunhatatlan, s a korong lejárta után továbbra is ott búg fülünkben. A kompozíció másik fele, korábban autonóm zenei anyag - erdélyi képek - feldolgozása: filozófikus mélységű, bánatos "dülöngélő" meditáció: az alt- szaxofon gondolatot artikuláló, vezető, "vezérgúnár" hangja Grencsó István művészetének csúcsán szól. A sirató vége pajkos, vidám táncmotívum: még élünk...
Dresch Mihály és együttesének művészetéről hírt adó lemez, ha megkésve is, de még időben érkezett. A közös "zenei őstenger" mélyéből jövő hangjuk hivatást teljesít: a keleti kultúra és a nyugati civilizáció, a "fenséges észak" és a mediterrán dél e Közép-Kelet-Európai metszéspontjában, zenei bizonyíték a civilizációk és kultúrák "egymásba-tolásának", holisztikus együttélésének lehetőségére.
Akik értően hallgatják a lemezt, érezhetik: e zene sajátos, magyar "felütés", esedezés a közös "európai himnusz"-ért.

Horváth László- szociológus
Jazz Studium No.15.,/ 1989