Mikor Gergely legény volt, olyan legény egy sem volt, édes Gergelyem, kedves Gergelyem - kezdődik a moldvai csángó ének, amelynek motívumai legújabban a Dresch Quartet Mozdulatlan utazás című lemezén "köszönnek vissza". Amint a beoltott fa egy tőről termi a sokféle gyümölcsöt, Dresch Dudás Mihály zeneiségében is együtt él a jazzmuzsika a népzenével. Hogyan született a Gergely jazzváltozata, egyáltalán, milyen zenei hagyományokból építkezik művészete? - kérdeztük Dresch Mihálytól.
A gyimesi, moldvai zenét játszó Tatros együttes nyári táborában, Szarvason egy este megszólalt a Gergely. Idős asszonyok járták láncban, rituálisan ősi és tiszta módon, erősen földi is volt a táncuk, ami annyira megragadott, hogy az élmény, a hangzás és a tánc hatására megszületett a Gergely jazzmuzsika. Mindig is nagy hatással volt rám a népzene - meséli Dresch Mihály.
Az első emlékem négyéves koromból, hogy az unokanővérem esküvőjén szekéren ment a lakodalmas nép Földesről Kabára, mert a legényesháznál volt a lakodalom, útközben pedig nagy mulatság kerekedett. Csak a mozdulat maradt meg bennem, ahogy a prímás, egy fekete cigány ember kedvesen odahajolt hozzám hegedülni. Azután szintén földesi élmény, amikor a környékbeli zenészek Sándor-napkor összeverődtek keresztapámnak muzsikálni. Pesten pedig a Nyugati restijében - gyönyörű épület volt az régen, most McDonald's van a helyén - Kozák Gábor József és népi zenekara játszott a hatvanas években. Az egyik zenész többször odaült az asztalunkhoz, mondani a szüleimnek, hogy taníttassanak engem zenélni, mert látta rajtam, milyen szomjasan gyönyörködöm a játékukban. És megmaradt bennem a Zeneakadémián egy Angliából ékezett dixieland-zenekar előadása is. Ez volt az első jazz, amit hallottam, tizennyolc évesen aztán saját elhatározásomból úgy döntöttem, hogy zenész leszek.
Jazz-zenét játszik, de nem akármilyet...
Eleve az akusztikus jazzt szeretem, ahol van dob, nagybőgő, zongora és fúvós hangszer, de semmi elektronika. Az akusztikus hangzásban a természeti törvények minden manipuláció nélkül vannak jelen, ettől olyan tiszta ez a zenei világ. Engem például megragad egy fából készült hangszer egyszerűsége. Mert csak szólaljon meg, és az ember megérti, hogy a világmindenség szavát hallani a muzsikában. Úgy kell azért azt a hangszert megcsinálni, hogy elemi, ősi erők áradjanak belőle. A jazzmuzsika hatalmas energiát hordozott magában a századfordulótól a hetvenes évekig bezárólag. Zseniális előadók persze most is vannak, de a fénykor számomra ma is Sonny Rollins szaxofonjátékához vagy John Coltrane erős egyéniségéhez kötődik. - A fekete zenészek hatására kezdett el saját gyökereivel, a magyar népzenével foglalkozni? - Azért kezdtem el gyimesi furulyázni, mert meghallottam az Egyszólam együttes játékát, és csak annyit értettem belőle, hogy ez másfajta zene, mint amire csak úgy táncikálnak az emberek: itt rendje van táncnak és muzsikának. Kíváncsivá tett ez az egységes zenei kultúra, elkezdtem hát gyűjtögetni a történeti Magyarország területéről származó régi stílusú hangszeres magyar népzenét, így találtam rá egy gyimesi furulyamuzsikára, amelyen Timár Viktor gardonkíséret nélkül fújta a lassú magyarost, s ez engem annyira megbabonázott, hogy szerettem volna, ha én is játszhatnék ilyen dalokat. Akkor odamentem az Egyszólam furulyásához, Juhász Zoltán pedig elmagyarázta, mi a gyimesi zene kulcsa, hogyan épül föl egy táncrend, és milyen táncdallamokból áll. Megismertetett a furulya kezelési módjával is, mert akkor még nem gondoltam, hogy itt meghatározott fekvések vannak. Azt hittem, mint a szaxofonon, bármelyik hangon kezdhetem a játékot. A technikai különbségek ellenére is sok azonosságot fedeztem föl a jazzben és a népzenében. Mint minden élő, folytonosan változó szervezet, a jó zene is zárt, önálló egység, de mégsem véglegesen befejezett. Ha megszólal a jazz vagy akár a népzene, azt tapasztaljuk, hogy megéled, és saját törvényszerűségei között működésbe lép a dallam, a zenésznek pedig nincs is más dolga, mint hogy laza figyelemmel vitesse magát a zene árján. Aki rábízza magát a zenefolyamra, úgy jár, mint a hajós, aki engedi a víznek vinni a csónakját, ameddig ő akarja, s ha új utakra vágyik, fordít az evezőn. A zenésznek is meg kell tanulnia saját egységében, folyamatában hallani a dalt, mert az egyes dallamok már jó előre megmutatják, milyen irányba tart a muzsika, és a lehetőségeket is felfedik, merre lehetne tovább lépni. A zene belső törvényeiből fakadó szellemiségre kell tehát a leginkább figyelni, azt kell tudni beteljesíteni a játék közben, hogy a muzsikálás szívből és szeretetből szóljon, imádságként.
N. Tóth Ida
Magyar Nemzet, 2001.április 14
www.mno.hu
